MECSEKERDO PORTAL - PORTÁL VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA       deutche   english   magyar   
 
ingyenes felolvasó program letöltése    Váltás a grafikus oldalra
 
Erdei emlékhelyek
 
Keresztény vonatkozású erdei emlékhelyek a Mecsekerdő területén 
 
Túrafüzet letöltése 
 
A Mecsekerdő Zrt. és a Mecsek Egyesület folyamatosan törekszik a kezelésében álló területeken található különböző közjóléti létesítmények megóvására, karbantartására. Baranya megyét az aprófalvas településhálózat, a sokrétű történeti és sokszínű nemzetiségi gyökerek jellemzik, így a térségben számos vallási vonatkozású emlékhely is fellelhető.
2017-ben egy nagyszabású felújítás keretében a Mecsekerdő működési területén illetve annak határain fellelhető összes keresztény vonatkozású erdei emlékhely méltó állapotba kerülhetett.
 
Fa és kő keresztek, források és emlékművek helyreállításával, az egykori települések templomai helyén haranglábak és emléktáblák elhelyezésével tisztelgünk az elmúlt századokból fennmaradt jeles elődök és történetek előtt.
 
 
 
Az erdőgazdaság részben a Földművelésügyi Minisztérium által biztosított forrásból, a Mecsek Egyesülettel és Pécsi Egyházmegyével együttműködve 2017 októberéig összesen 27 objektumot újított meg valamilyen formában
A felújítási munkálatok a fellelhető dokumentumok (fényképek, leírások) alapján a korabeli formához illeszkedve, ám modern technológiák és anyagok felhasználásával, hosszútávon időtálló megoldásokkal zajlottak. 
A projekt keretében az objektumok környezetének rendezése is megtörtént, ezáltal a kirándulók, turisták számára is könnyebben megközelíthetővé válnak. A helyszíneken információs táblákat helyeztünk ki, amelyek ismertetik az adott emlékhely létesítését illetve történetét. A projekt zárására 2017 októberében került sor –Sasrét-pusztán a Mária szobor felszentelésével egyetemben az összes érintett emlékhely megáldásra került.
 
 
Az érintett emlékhelyeket az alábbi térképen jelöltük
(jobb felső sarkába kattintva külön lapon megnyitható)
 
 
 
Az erdei emlékhelyeket bemutató túrafüzet több útvonalra felfűzve tesz javaslatot az erdei emlékhelyek felkeresésére.
 
Túrafüzet letöltése