Egymásra és az erdőre is vigyázzunk kirándulás közben

A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek  - hívta fel a figyelmet a húsvéti szünet előtti videóüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.

Az állami erdőkben több mint 11 ezer kilométernyi jelzett turistaút-hálózatot használhatnak a kirándulók. Emellett mintegy 1200 kilométer kerékpározásra és közel 400 kilométer lovaglásra kijelölt erdei út várja a kikapcsolódási lehetőséget keresőket. A járvány ideje alatt az erdők látogatottsága nagyon megemelkedett, ami természetes, hiszen az erdők egészséges kikapcsolódási helyszínt jelentenek. Országosan 25-30%-kal többen kirándulnak, de egyes ismert helyszíneken akár kétszer-háromszor annyi is lehet a kiránduló, mint a korábbi években. Az erdőkben mindenki számára van hely, de egészségünk és a természet védelme érdekében fontos a szabályok betartása.
 
Az állami erdőgazdaságok azt javasolják, hogy aki csak teheti, a kevésbé ismert kirándulóhelyeket keresse. A Mecsekerdő pár éve felújította a működési területén található vallási vonatkozású erdei emlékhelyeket, melyek többsége kevésbé frekventált helyen található. Érdemes tehát felkeresni ezeket a rejtett zugokat is felkeresni és felfedezni a hozzájuk kapcsolódó történeteket és titkokat. Az emlékhelyeket bemutató letölthető túrafüzet és térkép itt érhető el. Rengeteg túratippet lehet találni az erdőgazdaságok honlapjain vagy a termeszetjaro.hu és az aktivmagyarorszag.hu oldalakon.
Az erdei kirándulás során is fontos betartani az egészségügyi szabályokat: csak az egy háztartásban élők kirándulhatnak együtt, és a szabad levegőn is tartani kell egymástól a másfél méteres távolságot. Az erdei kisvasutak, erdei múzeumok és ökoturisztikai központok zárva tartanak, az arborétumok és a tanösvények azonban az erdőkhöz hasonlóan látogathatóak. Az erdészeti utak gépjárművel általában nem használhatóak, és a parkolási rendet is fontos betartani. Aki például az erdei utakat lezáró sorompók elé parkol, jelentősen veszélyezteti az esetleges baleseti mentést vagy az erdőtüzek oltását.
 
A kirándulások során fontos, hogy saját magunk mellett a természeti értékekre, az erdőkre is vigyázzunk. Az egyik legáltalánosabb szabály, hogy mindig vigyük haza magunkkal a kirándulás során keletkezett hulladékot. A tavaszi időszakban nyíló virágok jelentős része védett, ezért ne tépjük le azonnal a tavasz első hírnökeit, mint például a kökörcsineket vagy héricseket. A száraz tavaszi időszakban pedig különösen fontos, hogy csak a kijelölt tűzrakóhelyekengyújtsunk tüzet, amit távozáskor teljes biztonsággal oltsunk is el. A szabályok betartása közös érdekünk. Vigyázzunk egymásra és erdeinkre egyaránt, hogy mindenkinek élmény lehessen a kirándulás!
 
 
 
Kelt: 2021.04.01. 13:49
Link küldése E-mailben $a_print

Mecsekerdő Zrt.