Új madárodúk a beremendi erdőben

Egy lelkes madárbarát kezdeményezésére 20 darab madárodú került ki a napokban a Beremend közeli erdőbe. A megfelelő helyszín kiválasztását a Mecsekerdő Sellyei Erdészetének szakemberei segítették.

Madaraink egy része az idősebb fákon természetesen képződő, vagy harkályok vájta odúkban költ, ám a természetese menedékek mellett előszeretettel foglalják el az ember által készített mesterséges odúkat is. Ezek kihelyezését tél végére érdemes időzíteni, mielőtt megkezdődik a madarak költési időszaka.
Egy kis erdei odútelep létrehozásának ötletével kereste meg egy lelkes helyi természetbarát a Baranya megyei erdőgazdaságot. A beremendi származású Horváth Ádám gyerekkora óta érdeklődik a madarak iránt, korábban díszmadarak tenyésztésével is foglalkozott. „Idővel rájöttem, nincs elég nagy kalitka, amiben olyan teljességgel tudnának élni a madarak, mint a természetben, ezért merült fel bennem hogy inkább a vadon élő madarakat segítem” – indokolta a madárodú-készítés ötletét.
A helyben megfigyelt madarak igényeinek és testméretének megfelelően márciusra tizenhét darab kisebb „A” típusú, valamint három darab „B” típusú odú készült el a fiatalember jóvoltából, aki nem csupán az előkészítés és barkácsolás során törekedett a profi és időtálló megoldásokra, hanem olyan erdőrészletbe szerette volna kihelyezni ezeket a fészkelőhelyeket, ahol valóban hosszú távon szolgálhatja a kis énekesmadarakat.
A környéken költő kisebb testű kékcinegék és barátcinegék, de a széncinegék és légykapók is bizonyára örömmel foglalják majd el a kihelyezett odúkat. Horváth Ádám ezek ellenőrzését, tisztítását és karbantartását is vállalta, ősszel pedig további odúk kihelyezésével folytatódik az együttműködés.
A Mecsekerdő szakemberei örömmel fogadták a kezdeményezést, hiszen tökéletesen illeszkedik az erdőgazdaság aktív faj-és élőhelyvédelmi törekvéseihez. Az erdőgazdaság már több odútelepet és denevérhotelt alakítottak ki az erdészeti erdei iskolák környezeti nevelési programjával összhangban. Ezek a mesterséges odúk jól kiegészítik az erdei ökoszisztéma fontos elemeiként szisztematikusan megőrzött biotópfák által kínált természetes odútelepek hálózatát.
 
 
Kelt: 2021.03.12. 13:25
Link küldése E-mailben $a_print

Mecsekerdő Zrt.